SZOMBATI TÖRTÉNETEK 1.- SÜTEMÉNYSÉG

2010 szeptember 4. | Szerző: Nagyiv |

 SZÜFRAZSETT

        “Milyen természetes, hogy ma a süteménynők tejszínhabbal csinosítják magukat, csodálatos színű mázakkal kenik be arcukat, letehetik a kekszvizsgát, és senki nem szólja meg őket, ha karamellükön esetleg mélyebb a dekoltázs, és nyilvános helyen tojáslikőrt isznak.

          Nem volt ez mindig így.

         Régen, a sötét kakókorban a kislányokat már babapiskóta korukban arra nevelték, hogy alázatosan és csendben tűrjék a férfiak kakón és csokoládén alapuló hatalmát. Úgy éltek otthon, mint a mákos gubók, diabetikus vajkrémen tartották őket, tanulni nem tanulhattak, egész nap kristálycukrot válogattak.

         Ezalatt a férfiak fahéjrudat szívva a kávéházakban vagy klubokban töltöttték idejük nagy részét, kedvteléseiknek élve.

        A kis kuglóf egy fővárosi konyhában született. Éles eszű, jó kedélyű gyermek volt, ám az uniformizáló csokimázt őrá is hamar ráborították. A kislány nem értette, hogy miért kapják ki kezéből a recepteket, amiket tudásra éhesen, mohón olvasott. Értetlenül figyelte apja haragját, amikor az fahéjcigizésen kapta. De hát ő is ezt csinálja, neki akkor miért nem szabad? Miért nem kísérletezhet kedvére a konyhában? Miért kell mindig állig begombolt csokikabátban és idétlen máksapkában kimennie az utcára? Miért? Miért?

       A serdülőkorba ért kuglóflányt nem hagyta nyugodni háborgó szelleme. Meg akarta ismerni az igazi életet, könnyű lisztruhában akart járni az utcán és a mezőn, önmagába akarta gyűjteni a világ csodaszép színeit.

      Így történt, hogy apja éberségét kijátszva, fiúnak öltözve beszökött a kávéházakba, könyvtárakba, csokoládéöntödékbe. Látta, hogy milyen szakadék tátong a két nem életvitele és jogai között.

      Felháborodása nem ismert határokat. Már másnap reggel odaláncolta magát egy lámpaoszlophoz. Amikor látta, hogy a férfiak ettől még ugyanúgy kávéházakba járnak, akkor ostyaröplapokon férfifejeket terjesztett- mindegyikről lesatírozta a habbajuszt és a habszakállt. Ettől sem változott sokat az életminősége, de legalább annyit elért, hogy vaníliáskarika- turistának alkalmazták egy helyi lapnál. Innen már gyerekjáték volt megnyitni az utat a süteménynők felemelkedése előtt. Éles hangú cikkeket lopott be lapzárta után az újságba, melyekben egy új típusú intézmény alapítását követelte. Nevet is adott neki: CKRÁSZDA. Új korszak nyílt meg a sütés történelmében, amiért az utókor azóta is hálás. A férfiakkal az élen.”

 

/DOMONYI RITA- NAGY DÓRA:

 SÜTEMÉNYSÉG. A SÜTEMÉNYEK ÉDES ÉLETE c. kötet

(Athenium Kiadó, Budapest, 2008.)/