ICE REAL/JÉGJELEN
A hideg valóságban fogom kezed,
Tekinteted a végtelenbe vész,
Már nem hiszel semmiben,
Hisz rég csak Magadnak élsz.
Komoly gondolatok ölelnek át,
S bár nem mutatod, de félsz,
Mert nem hiszel semmiben,
Már rég csak Magadnak élsz.
A ki nem mondott szavak súlya,
S a megölt édes tervek,
Léted hamis hiábavalósága
Megsebezte lelked.
Az elmúlt boldog évek,
A megtett sok kis lépés
Céltalan idő lett,
Megsebezte szíved.
A hideg valóságban fogom kezed,
Tekinteted a végtelenbe vész,
Komoly gondolatok ölelnek át,
S bár nem mutatod, de félsz.
Rám nézel, átkarolsz,
Ám ajkaid némák.
Lassan kisüt a Nap,
De szíved még fáj.
A hideg valóságban fogom kezed,
Pillantásunk egybefonódik
Újra szeretnél hinni valamit,
S bár nem mutatod, de remegsz.
Rád nézek, ölellek,
Szavakat suttogok,
Hogy azt láthassam végre:
Felhőtlen boldog vagy.
Nem ígérsz, nem bíztatsz,
Épp csak elmosolyodsz.
Hiszel valamiben,
Amit csak Te tudsz.
A hideg valóságban fogod kezem,
Tekintetünk a végtelenbe vész,
Már csak Egymásban hiszünk,
Hisz Életünk a Miénk.